Téli esküvő, októberi kreatív fotózással – Nóri és Tomi

Nórit még májusban sminkelhettem húga, Ági esküvőjén, ahol megemlítette, ha egyszer neki is lesz esküvője, akkor engem szeretne majd sminkesének. Nem is kellett olyan sokat várni, néhány hónapra rá kaptam tőle egy üzenetet, hogy decemberben lesz a nagy nap. 🙂

Októberre egyeztettünk egy időpontot próbasminkre, amit ki is használtak egy csodás kreatív fotózásra Raffay Zsófival.  Nóri a hétköznapokban nem nagyon sminkeli magát, így húga esküvőjén is egy visszafogottabb sminket készítettem neki. Azonban a próbasmink alkalmával sikerült rábeszélnem egy gyönyörű mélybordó rúzsra, mely fantasztikusan kiemelte a szemét és ragyogóvá és alkalmivá tette a megjelenését.

Nagyon köszönöm, hogy rám bíztad magad életed egyik legfontosabb napján.  😊

🥰 csoda nap volt, boldog vagyok, hogy a részese voltál! Köszönök mindent! A jó hangulatot és életem legszebb sminkjét! 😘” /Kiss Nóri 

Decemberben, az esküvő napján a készülődés helyszínére érkeztem én is, ahol nem csak a menyasszonyt és a menyasszony húgát sminkeltem ki, hanem a vőlegény is kapott egy kis alapozót, hogy a hidegben ne pirosodjon ki az arca. A készülődést Engyel Gábor örökítette meg.

Részletek

További bejegyzések

Megosztás